A kis- és középvállalkozások számára a csoportos energiabeszerzés kedvezőbb energiaárakat, valamint ezáltal jobb versenyképességet jelent. Ennél magasabb szintű újfajta együttműködési forma a fogyasztási alapú energiaszövetkezet. Ennek kereteit az Országos Szövetkezeti Tanács (OSZT) közreműködésével már megteremtették Magyarországon – írja a dehir.hu.
„Az OSZT kidolgozott az energiaközösségeknek megfelelő szervezeti formát, tehát hogy létezzen olyan gazdasági társasági forma, amely elképzelhető, hogy tud működtetni, ezt úgy hívjuk, hogy energiaszövetkezet” – mondta el Kósa Lajos, a szervezet elnöke.

Zöldenergia termelése, szükség esetén átmeneti tárolása, és igény szerinti felhasználása helyben – ez a lényege a VOSZ új programjának, az energiaszövetkezeten alapuló energiaközösségek létrehozásának. Ennek első, példaértékű mintaprojektjét Debrecenben valósítják meg.
„A debreceni energiaközösségben mind az ipari fogyasztóknak, mind a lakosságnak már a projekt első ütemében is az 50 százalékát ki tudjuk váltani az éves fogyasztásnak” – ígéri Gyalog Zsolt, a VOSZ Energetikai Szekciójának elnöke.

A megújuló energia előállítását és felhasználását összehangoló debreceni mintaprojekt összhangban van a város fenntarthatósági törekvéseivel, és a VOSZ tervei szerint minden vármegyeszékhelyen létrehoznak majd ilyen zöldenergia-közösséget.
(A programról részletesen beszámoltak a VOSZ vállalkozói fórumán Debrecenben is.)

